ANGYALKERT REFORMÁTUS MINI BÖLCSŐDE

GYAKORI BETEGSÉGEK

Gyakori betegségek óvodás és bölcsődéskorban

A közösségbe kerüléssel elkezdődik a betegségek korszaka. Ebben az életszakaszban az immunrendszer még éretlen, ezért a gyerekek könnyen elkapják a különböző megbetegedéseket. Fontos, hogy a szülő számítson erre, ne érje meglepetés amiatt, hogy gyakran beteg a gyermek.  A betegségek száma egyéni, vannak gyerekek, akik állandóan betegek, vannak, akik csak jóval ritkábban, de ebből semmilyen következtetést nem kell levonni. Ahogy telik az idő, a betegségek egyre ritkulnak. Az első közösségben eltöltött év a legproblémásabb, a középső csoportos már ritkábban beteg, a nagycsoportos még kevésbé. Kb. 6-7 éves korra az immunrendszer már megerősödik. Természetesen, ha nem látjuk ezt a csökkenő tendenciát, keresni kell az okokat, ez mindenképpen háziorvosi feladat. Ha megbetegszik gyermekünk, természetesen forduljunk orvoshoz, de bizonyos lépéseket előzőleg otthon a szülőnek kell megtennie. Először is mérjünk lázat, amennyiben magas, adjunk lázcsillapítót a gyermeknek.  A lázcsillapítás nem az orvos, hanem a szülő feladata. Ahol kisgyermek van a családban, mindig legyen otthon kornak megfelelő lázcsillapító. Ne induljunk el lázcsillapítás nélkül az orvosi rendelőbe, ahol esetleg még egy órát várnunk kell.  Láz esetén nő a folyadék igény, kínáljuk többször folyadékkal a gyermekünket, lehetőleg azzal, amit szeret, mást úgysem fog meginni. Szénsavas üdítőital nem ajánlott gyermekkorban.

Nátha

Nátha esetén általában folyik az orruk, az orrukból vizes váladék ürül, állandóan tüsszögnek, rossz a közérzetük. Néhány napos láz is megjelenhet. A náthát általában vírusok okozzák. Mi a legfontosabb feladat ilyen esetben? Tanítsuk meg gyermekünket, hogy minél hamarabb fújja ki önállóan az orrát, erre az a  legalkalmasabb pillanat amikor náthás. Általában, ha egy gyermek már ki tudja fújni az orrát, az lerövidítheti a betegség időtartamát. Ha ez nem megy, használjunk orrszívót. Minden ilyen megbetegedés esetén nő a folyadékszükséglet. Ilyenkor nagyon hatásos a mézes tea, meleg levesek, limonádé, ásványvíz stb. Ha sokat iszik, akkor gyorsabban meggyógyulhat. Az is fontos tanács, hogy ha már észrevesszük, hogy kezdődik egy betegség, inkább maradjon otthon néhány napig, ne várjuk meg, míg nagyon beteg lesz, mert akkor hosszabb ideig tart a gyógyulás. Orrcsepp, C-vitamin kedvező hatású.

Torokgyulladás, mandulagyulladás

A garat vagy mandulagyulladás nagyon gyakori megbetegedés gyermekkorban. Mandulagyulladás alatt a garatmandulák gyulladását értjük, ami az esetek legnagyobb részében lázzal jár. Mandulagyulladást okozhatnak vírusok és baktériumok is. A diagnózist háziorvos állapíthatja meg, szükség esetén antibiotikumot rendel, de nem kell minden esetben antibiotikumot szedni. Visszatérő mandulagyulladás esetén mindenképpen keressük fel a fül-orr-gégész szakorvost, ilyenkor szóba jöhet a mandula műtét, de nem minden esetben. Sokszor kinövik a gyerekek a betegségeket.

Arcüreggyulladás

Arcüreggyulladásra akkor gondolunk, ha a náthás tünetek nem javulnak, az orrváladék gennyessé válik. A kórokozó általában valamilyen baktérium. Ilyenkor előfordulhat feszítő fejfájás, rossz közérzet, magas láz. A gyermekkor hajlamosít az arcüreggyulladás kialakulására. Ilyenkor a legfontosabb a gennyes orrváladék kiürítése. Sokszor van szükség antibiotikumra, melynek a megítélése a háziorvos feladata. Sokat segítenek a tengeri sókat tartalmazó orrspray-k, melyek lazítják a váladékot. Régi gyógymód az infralámpa, de hatásos. (Napi 2-3-szor 10 perc javasolt.) Általában a kisebb gyerekek nem tudnak előtte megülni, de egy nagyobb óvodás már megértheti, hogy ez hatásos.

Arcüreggyulladás

Arcüreggyulladásra akkor gondolunk, ha a náthás tünetek nem javulnak, az orrváladék gennyessé válik. A kórokozó általában valamilyen baktérium. Ilyenkor előfordulhat feszítő fejfájás, rossz közérzet, magas láz. A gyermekkor hajlamosít az arcüreggyulladás kialakulására. Ilyenkor a legfontosabb a gennyes orrváladék kiürítése. Sokszor van szükség antibiotikumra, melynek a megítélése a háziorvos feladata. Sokat segítenek a tengeri sókat tartalmazó orrspray-k, melyek lazítják a váladékot. Régi gyógymód az infralámpa, de hatásos. (Napi 2-3-szor 10 perc javasolt.) Általában a kisebb gyerekek nem tudnak előtte megülni, de egy nagyobb óvodás már megértheti, hogy ez hatásos.

Influenza

Az influenzát vírusok okozzák. A tünetek általában hirtelen jelentkeznek, magas láz, fejfájás, rossz közérzet, izomfájdalom. Kisgyermekeknél hasmenés is előfordulhat. Hurutos tünetek, orrfolyás, köhögés általában később jelentkeznek. Tüneti szereket alkalmazunk, lázcsillapítás, fájdalomcsillapítás, bő folyadék. De sajnos sokszor szövődmények jelenhetnek meg pl. tüdőgyulladás, asztma fellángolása, hörghurut, melyek adott esetben nagyon súlyosak is lehetnek. Emiatt szükséges az influenza ellen védőoltásokkal védekezni, főleg olyan egyének esetén, akiknek az immunrendszere gyengébb vagy pl. asztmások.

Skarlát

A skarlát heveny fertőző megbetegedés, ami cseppfertőzéssel terjed. A lappangási idő 2-8 nap. Általában a 3-10 éves korosztály a leginkább érintett. Régebben súlyos betegség volt a skarlát, és általában kórházi kezelést igényelt. Manapság már általában otthon kezeljük, és nagyon jól reagál a különböző antibiotikum szirupokra. A Streptoccocus pyogenes nevű kórokozó okozza. A legtípusosabb formájánál magas láz, torokfájás jelentik kezdő tüneteket, majd a bőrön apró elemekből álló érdes, grízes tapintatú kiütések láthatók. A kiütések először a nyakon, majd a törzsön, legvégül a végtagokon jelennek meg. Az arcon általában nincsen kiütés.

Középfülgyulladás

Általában felső légúti hurutokat követően jelenik meg a betegség, amely  az egyik leggyakoribb fül-orr-gégészeti megbetegedés. Vezető tünet az egy vagy kétoldali fülfájás, emellett láz is sokszor kíséri, de van olyan eset, amikor csak halláscsökkenés a tünet. A garatot összeköti egy járat a középfüllel, az un. Eustach kürt, ezen keresztül jutnak a kórokozók a középfülbe. Azok a gyerekek, akiknek visszatérő arcüreggyulladásuk van, vagy nagyobb az orrmandulájuk, könnyebben alakul ki középfülgyulladás. Ha nagyon gyakran jelentkezik középfülgyulladás, előfordulhat, hogy orrmandula műtét a megoldás.

Hasmenés

Hasmenésről akkor beszélünk, ha több mint háromszor van híg, vizes széklete a gyermeknek. Az esetek legnagyobb százalékában vírusok okozzák. Ezeknek a betegségeknek nagyon fontos jellemzője, hogy könnyű elkapni, sokszor az egész család lebetegszik. A védekezés módjánál a kézhigiéniát kell kiemelni.  Sokszor kíséri hányás is. Hányás esetén, ha többször előfordul, mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mert egy kisgyermek könnyen kiszáradhat. Ilyenkor nagyon fontos a folyadékpótlás. Hányást követően a folyadékot csak kortyonként kis mennyiségben, de sűrűn kell kínálni. A meleg tea ilyenkor nem jó, szobahőmérsékletű tea, vagy víz ajánlott. Lehet ilyen esetben un. orális rehidráló porokat vízben feloldva kínálni (többféle termék kapható recept nélkül a gyógyszertárban). Ez lenne a legmodernebb ellátás az ilyen esetekben, de nem minden gyermek fogadja el ezeknek a speciális ízét (egyszerre sósak és édesek), és még nem terjedtek el annyira.  Jó hatásúak a probiotikumok, melyek segítenek minél hamarabb visszaállítani a normál bélflórát. Diéta sokat segít, de éheztetni nem kell a gyermeket. Alma, háztartási keksz, sós vízben főtt krumpli kiváló. Hasmenés esetén előfordul, hogy néhány napig nem eszik a gyermek csak néhány falatot, ettől nem kell megijedni, csak a folyadék fogyasztás legyen kielégítő.

Tüdőgyulladás

Leggyakrabban egy felső légúti hurutot követően alakul ki szövődményként, amikor azt észleljük, hogy a láz és a köhögés nem szűnik meg, de hirtelen is jelentkezhet. A rossz közérzet, gyengeség, bágyadtság és erős köhögés mindenképpen kifejezett. Ekkor azonnal fel kell keresni a háziorvost. Ilyen esetben mellkasröntgen vizsgálatot szoktunk készíteni. A tüdőgyulladás a röntgen felvételen jól látható, ekkor laborvizsgálat is ajánlott. Enyhe, kis kiterjedésű tüdőgyulladást otthon is lehet kezelni, ha komolyabb eltérések vannak intézeti felvétel javasolt, ennek a megítélése a háziorvos feladata.

Bárányhimlő

A bárányhimlő a kiütéses, fertőző megbetegedések közé tartozik. Vírusok okozzák.  Jellemző, hogy nagyon könnyű megfertőződni. 14-21 napig tart a lappangási idő. Ha egyszer valaki már volt bárányhimlős, újra nem lehet elkapni. A kiütések kezdetben hólyagosak, majd kipukkannak, pörkössé válnak.  A kiütések száma változó, előfordulhat, hogy csak 10-20 jelenik meg, de lehet akár 400 is.  Nagyon viszketnek, és a hajas fejbőrön, nyálkahártyákon (pl. szájnyálkahártya) is megjelenhetnek. A kezelés viszketéscsillapítóból és hintőporból áll. Tévhit, hogy nem érheti víz a kiütéseket. A fürdés nem ajánlott, de zuhanyozni lehet. A bárányhimlő sokszor enyhe megbetegedés, de lehet súlyos is, ha szövődmények is előfordulnak. Nem lehet tudni kinél fog súlyos módon lezajlani a betegség, nem feltétlenül egy betegesebb gyermeknél. A bárányhimlő elleni védekezés legjobb módja a védőoltás. Jelenlen már kötelező a bárányhimlő elleni oltás. Igy csak a nagyobb gyermekeknél tapasztaljuk, akik még nem kaptak oltást.

Megszakítás